Közlemény: Jogerős – Nevezhetjük hazugsággyárnak az MTVA-t

2016.01.12.
Vágó IstvánA Demokratikus Koalíció 2014. október 20-án jelentette meg az "Előléptették a közpénzen tartott hazugsággyárost" című közleményét Papp Dániel előléptetésére reagálva. A közlemény miatt az MTVA pert indított a DK ellen. Ahogy korábban, a bíróság most is nekünk adott igazat. A bíróság friss, jogerős ítéletében úgy fogalmaz, hogy „a közmédia bírálhatósága a demokratikus társadalomban kitüntetett érték”. Egy demokratikusan működő országban persze az is „kitüntetett érték” lenne, hogy a közmédia nem hallgatja el vagy hamisítja meg a kormány számára kínos híreket. Az MTVA propagandaosztályát persze nem különösebben érdekli, hogy mi is történne egy demokráciában, ha évente 80 milliárd forint közpénzért cserébe – közszolgálat helyett - eleget tehet a kormány politikai elvárásainak. A Demokratikus Koalíció üdvözli, egyben a Magyar Távirati Iroda figyelmébe ajánlja a bíróság döntését. A DK emlékezteti a DK közleményeinek kiadását rendszeresen megtagadó MTI-t, hogy a közszereplőknek, és a közfeladatot ellátó intézményeknek kötelességük elviselni a bírálatot, pláne akkor, ha azok valóságtartalma a napnál is világosabb. A DK az MTI elleni perrel folytatja az ellenzéki véleményeket elhallgató „közszolgálati” intézmények elleni harcot.  

Vágó István média munkacsoport vezetője