Demokratikus Koalíció

Rónai Sándor



a DK szóvivője


Rónai Sándor

30 éves, az ELTE Társadalomtudományi karán diplomázott, korábban gépipari-számítástechnikai technikus képesítést szerzett. Angol és német nyelven beszél. A párt alapító tagja és első választókerületi elnöke Dunakeszin, ahol feleségével és kislányával él. 2014. októberében Pest megye Önkormányzatának képviselőjévé választották. Középiskolai és egyetemi tanulmányai alatt eladóként a Decathlonnál, diplomája megszerzése után pedig nemzetközi kapcsolattartóként a Hewlett-Packardnál dolgozott. 2018 óta a Demokratikus Koalíció szóvivője.